Városlista
2025. július 30, szerda - Judit

Hírek

2017. Július 22. 05:10, szombat | Belföld
Forrás: mti

Továbbra is előzetesben marad a Teréz körúti robbantás gyanúsítottja

Továbbra is előzetesben marad a Teréz körúti robbantás gyanúsítottja

Továbbra is előzetes letartóztatásban marad a Teréz körúti robbantással gyanúsított férfi - közölte a Fővárosi Törvényszék pénteken az MTI-vel.

Közleményük szerint a Budai Központi Kerületi Bíróság pénteki nem nyilvános ülésen újabb három hónappal hosszabbította meg annak a férfinak az előzetes letartóztatását, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2016. szeptember 24-én egy budapesti belvárosi járdaszakaszon robbantást követett el, amelynek következtében az ott járőrszolgálatot teljesítő két rendőr súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett.

bíróság a kényszerintézkedést a szökés és elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélyével indokolta. A gyanúsított védője az előzetes letartóztatás megszüntetését és enyhébb kényszerintézkedés alkalmazását kérte. A bíróság viszont erre nem látott lehetőséget, mert úgy vélik: "annak ellenére, hogy a gyanúsított az eljárás korábbi szakaszában beismerő vallomást tett, ugyanakkor őszinte megbánást nem tanúsít, magatartása együttműködőnek nem tekinthető, az eljárással kapcsolatosan az érdektelenségét hangoztatja". Emiatt a gyanúsítottól önkéntes jogkövetés a házi őrizet elrendelése esetén nem várható - idézte a törvényszéki közlemény a végzést.

z előzetes letartóztatás az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, legfeljebb október 21-ig tart - írta a törvényszék.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Július 29. 07:42, kedd | Belföld

Orbán Viktor: a lehető legkorábbi időponttal kell számolni a jövő évi választások kapcsán

A lehető legkorábbi dátummal kell számolni a jövő évi parlamenti választásokra való felkészülés során - mondta Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke hétfőn a Harcosok órája címmel frissen indult online műsorban.

2025. Július 29. 07:37, kedd | Belföld

Ősszel élelmiszer-utalványt kapnak a nyugdíjasok

A kormány kihirdette a nyugdíjasok élelmiszer-utalványát biztosító rendeletet - közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) hétfőn az MTI-vel.

2025. Július 29. 07:31, kedd | Belföld

Kettős fék rendszerrel mérsékelnék az ingatlanárak növekedését az Otthon Start Programban

A kabinet \"kettős fék\" rendszerrel tervezi megelőzni a szeptembertől induló, 3 százalékos hitelkamatot biztosító Otthon Start program ingatlanár-növelő kockázatait