Hírek
2024. Január 28. 07:00, vasárnap |
Belföld
Forrás: MTI
Gyopáros Alpár: a falvak a jövőnk

A falvak a jövőnk, nagy potenciál van bennük, mert olyan életminőséget tudnak adni és olyan közösséggel rendelkeznek, amit a nagyvárosokban nem lehet megtapasztalni
- mondta Gyopáros Alpár, a Miniszterelnökség modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztosa szombaton Sopronban, az iCon-intelligent economy és a Századvég által közösen rendezett gazdaságpolitikai konferencia délutáni kerekasztal beszélgetésén.
Gyopáros Alpár emlékeztetett: a Magyar falu programban 10 milliárd forint értékben vállaltak kötelezettséget idei pályázatokra még 2023-ban, amihez további 10 milliárd forint csatlakozik az idei évben. Mindemellett folytatják az állami mellékútfejlesztési programot és a falusi csokot.
A kormánybiztos elmondta, hogy a program részeként az elmúlt négy évben 4 ezer kilométernyi mellékutat újítottak fel, ugyanakkor további 6-10 ezer kilométernyi szakasz még rossz állapotban van.
Kiemelte: a falu az egyetlen településtípus jelenleg idehaza, ahol nem csökken, hanem növekszik a lélekszám. Példaként említette, hogy nyolc éves korig a falvakban él a legtöbb gyermek, Budapesten pedig a legkevesebb.
A kormánybiztos kellemes kihívásnak nevezte, hogy bölcsődéket és óvodákat kell építeni vagy bővíteni a falvakban a növekvő gyermekszám miatt.
Gyopáros Alpár beszélt arról is, hogy a kormány feltett szándéka, hogy a jelenlegi európai uniós fejlesztési ciklusban a vidékfejlesztési források lényeges részét a hazai feldolgozóiparban, azon belül is az élelmiszeriparban használják fel.
Kiváló kormányzati szándéknak nevezte az élelmiszeripar feltámasztását, mert meglátása szerint egyre több a tudatos vásárló, ezzel együtt a kis kézműves műhely is. Példaként említette Győr-Moson-Sopron vármegyét, ahol több olyan leader egyesület is kiválóan működik, mert jól össze tudják kovácsolni ezeket a műhelyeket.
Arra a kérdésre, hogy Ausztria közelsége a nyugat-dunántúli régióra nézve előnyt vagy hátrányt jelent, a kormánybiztos úgy válaszolt, hogy inkább kihívásokkal teli. Úgy fogalmazott: arra kell törekedni, hogy mindazt a tudást, amit az ingázók és Nyugat-Európa távolabbi pontjain dolgozók megszereznek, azt a tudást hazahozzák és itthon kamatoztassák.
Gyopáros Alpár a vidéki fejlesztéseket érintve arról is beszélt, hogy döntő részben hazai költségvetési forrásból az elmúlt hét évben Zalaegerszeg kivételével minden megyei jogú várost bekötöttek az országos autópálya-hálózatba.
Barcza Attila, Sopron és térsége fideszes országgyűlési képviselője a kerekasztal beszélgetésen kiemelte, volt Magyarországon egy olyan időszak, amikor az országos fejlesztéspolitika azt tűzte ki célul, hogy faluról városba költözzenek az emberek. 2010 után ebben fordulat állt be, majd a Magyar falu program révén pozitív irányba indult a folyamat.
Példaként említette a Sopron melletti Harkát, ahol 2010-ben 1450-en laktak, ma pedig több mint háromezren.
Beszélt arról is, hogy az elmúlt négy évben a térségben több mint egymilliárd forint értékben újultak meg, vagy épültek bölcsődék.
Barcza Attila kitért arra is, hogy Sopron és térsége úgy tudja felvenni a versenyt Ausztriával, ha egyfajta logisztikai központként tud működni, amely révén erősödni tud a térség gazdasági ereje.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 03. 08:56, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor: nem vállalom azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért
Azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért, nem szeretném vállalni, és nem is fogom – jelentette ki a miniszterelnök szombaton Esztergomban az MCC Feszten.
2025. Augusztus 03. 08:55, vasárnap | Belföld
Duna House: az Otthon Start program megmozgatja az ingatlan- és hitelpiacot is
A nyári hónapokra jellemző, visszafogottabb aktivitással telt a július a hazai ingatlanpiacon, az Otthon Start program hatása viszont gyorsan meglátszott az érdeklődések növekedésében - közölte a Duna House pénteken.
2025. Augusztus 03. 08:55, vasárnap | Belföld
MOHU: a forgalommal arányosan változik a visszaváltási rendszer kezelésiköltség-számítása
A forgalommal arányosan változik a visszaváltási rendszerben a kezelési költségek számítása, a módosítás újabb kereskedőket ösztönözhet a csatlakozásra
2025. Augusztus 02. 08:57, szombat | Belföld
Pride: Gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergelyt a Budapest Büszkeség rendezvény szervezése ügyében
Gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergely főpolgármestert a Budapest Büszkeség (Budapest Pride) rendezvény szervezése ügyében pénteken Budapesten.