A fiatal kislányoknak Kínában 6 éves korukban erősen bekötötték a lábukat, hogy az ne tudjon fejlődni. Egy év után a lábfej magától eltört, és erősen deformálttá vált. A lábuk a nőknek nem nőhetett 10-15 centiméternél nagyobbra. Ezzel az eljárással felnőttkorukra is ugyanakkora maradt a lábuk, mint gyermekkorukban.A számunkra értelmetlen szokás nagy veszélyeket is rejtett magában, hiszen a fertőzés, és a paralízis esélye így nagy eséllyel előfordult a kislányokon.

A láblekötés első sorban gazdagok körében terjedt el eleinte Észak-Kínában. Célja az volt, hogy a gazdag nők ne tudjanak dolgozni a földeken, hiszen nem is volt rá szükség a jó anyagi háttér miatt. Ha mégis dolgozni szerettek volna, akkor nem tudtak, mert a lekötözés olyan állapotot eredményezett a végtagon, hogy nem is bírt a nő dolgozni.A megkötött láb Kínában a gazdagságot jelképezte. Idővel a szokás a többi társadalmi rétegeknél is elterjedt, kivéve a szegényeknél. Náluk mindig szükség volt segítő munkás női kezekre, és lábakra is. Így mondhatjuk, hogy nekik „szerencséjük” volt, hogy kimaradtak a lábuk tönkretételéből. Kínában a lábkötözés a X. században jött divatba. Idővel alább hagyott, és napjainkba halt ki az utolsó női generáció. Ők még ezeken a „kecses” lábacskákon tipeghettek.